Magyar horgászbandák fosztogatnak Olaszországban
Tudta Ön, hogy honnan származik a Magyarországon otthoni és éttermi asztalra kerülő harcsa úgy hetven százaléka?
Ha lenne olyan műfaj, hogy horgász-tinihorror, ez kultikus helyszín lenne, az tuti - gondoltam, miközben a két szomszédos fűzfa között három méter magasan keresztbe fektetett vascsőről lelógó kampókat bámultam. A Pó folyam adriai deltájától pár tucat kilométerre, az ártéri erdőben álldogáltunk, bokáig a vérrel kevert sárban, amit itt-ott kiszáradt vértócsák díszítettek.
Egy jobb horgásznap utáni délelőtt itt több 50-80 kilós harcsa lóg felakasztva. A véres mocsár oka, hogy egy ekkora halat nem is olyan könnyű megölni: a kialakult megoldás az, 
hogy fellógatják, majd lemetélik a farkát, mire a hal pár perc alatt elvérzik, utána jön a filézés. Állítólag nem fáj és azonnal elkábulnak. Én nem próbálnám ki, de nem is vagyok csontoshal. Száz kiló élő zsákmányból úgy negyven kiló gyönyörű fehér, igen piacképes harcsafilé lesz, ami általában vándorútra indul egy magyarországi kereskedő vagy étterem felé, de a Pó azért nem csak a hentesmunkáról szól. Ez itt Európa egyik legjobb harcsás horgászhelye, néhol vad, és mindenhol óriási folyam, ahol az elmúlt években különös magyar kolónia telepedett meg. (A képhez tartozik, hogy jelentős számban járnak ide szerbek, osztrákok és főként németek is. Nekik, hasonlóan a magyarokhoz, saját szálláshelyeik, kempingjeik vannak.)
Isten háta mögött, törve, de magyarul
Képzeljenek el egy Tarr Béla-filmbe illő, melankolikus tájat (széles folyam, végtelenbe futó gát, sáros csatornák szabdalta földek és ócska házak, néptelen, kísérteties falvak és kisvárosok), ahol az eladók egy csomó boltban tudnak pár szót magyarul, a partközeli települések közül több helyen magyar kempingek üzemelnek, magyarok magyartól bérelnek hajót. Ez a Pó folyó torkolatközeli melléke, Velencétől egy ugrásnyira, nagyjából 100-120 kilométer hosszú sávban a folyás mentén felfelé.
Némi módszertani hebegés
Titkos pergetőhelyből kisipari jellegű halbánya
Az egész úgy kezdődött, hogy úgy tíz évvel ezelőtt pár magyar horgász elvetődött a Pó alsó folyásához és rájöttek, hogy igazi harcsaparadicsom fejlődött ki az amúgy elhagyatott és mondjuk úgy nem igazán attraktív tájon. A dolog paradicsomi jellegét a rengeteg és óriási harcsa mellett az adta meg, hogy a néhány évvel korábban megtelepedett halat az olaszok kiirtandó kártevőnek tartották: méret- és mennyiségi korlátozás nélkül lehetett (és lehet ma is) elvinni, sőt tilos visszadobni a vízbe, ha kifogta az ember. Az akár kétszáz kilósra is megnövő ragadozótól féltették ugyanis az őshonos fajtákat, ráadásul eszükbe sem jutna megenni, miközben nálunk drága csemegének számít. Többen ezért is érzik úgy, hogy a magyarok körüli mostani olasz felhajtás igazából válasz az olasz vadászok gyakori lebukásaira a magyar határon, fagyasztott énekesmadarak társaságában
Kalandozó kuttyogatók
RAI3-on és a Corriere della Serában megszólaló olasz sporthorgászok vádja nagyjából a következő: a magyarok szervezett, estenként 200 fős létszámot elérő csapatokban, 
orvhorgász eszközökkel, például hálóval alkalmanként több száz kiló harcsát és más halakat fognak. A napilap cikke szerint egy környezetvédelmi szervezet azért tett feljelentést, mert a zsákmányt, ami szennyezett vízből is származhat, eladják Kelet-Európába, majd annak egy része visszajut Olaszországba, magyar harcsa címkével, és ez akár veszélyes is lehet a fogyasztókra. Az olasz sajtóban olyan képtelen állítások is elhangoztak, hogy a folyó torkolatközeli szakaszán akár a teljes halállomány hetven százalékát is kiirthatták a magyar hordák.
Mi az oka ennek a váratlan, de annál hevesebb magyarellenes kampánynak, aminek az Index tudomása szerint része, hogy az utóbbi időszakban több helyi erőszakszervezet (pénzügyőrség, tartományi rendőrség) eddig sosem tapasztalt intenzitással ellenőrizte a magyar turisták papírjait? Veterán pergető horgászként felhívtam pár ismerőst, meg az ő ismerőseiket. Névtelen informátoraim közül többen a harcsafilé gyakorlott magánimportőrei.
Van, aki ebből él
A kezdeti pár darab magányos sporthorgász helyett mára aránylag komoly, részben magyar irányítás alatt működő turizmus alakult ki a Pó mellékén: beszélgetőpartnereim szerint évente ezres nagyságrendben fordulnak itt meg hazai pecások, aztán vagy egy 40-60 fősre becsült mag, akik már életformaszerűen "póznak" és egy-két tucat ember már részben ebből él, egyesek állítólag egészen jól. Arra ugyanis mindenki egészen hamar rájött, hogy a legálisan, és elvileg korlátlan mennyiségben elhozható halhúsból nemcsak túra közben lehet jóllakni, de a filéket itthon elpasszolva legalábbis visszajön a túra ára. Százezer forint alatt még egy rövidebb út sem úszható meg.
A nyálkás piramis: az alkalmi lúzerektől a nagykereskedőkig
Kezdetben mindenki magának fogott és vinni kellett saját csónakot is, mára egészen tagolt üzleti-szociális struktúra jött létre, saját szolgáltatószektorral. Az idelátogató magyarok túlnyomó többsége hozzám hasonló alkalmi katasztrófaturista, aki azért jön le egy-két hétre, hogy hátha beleakad egy akkora harcsába, amekkorába itthon jó eséllyel sohasem. 
Az évente visszajárók hasonlóan nagy csoportja általában már fog is halat, amit jellemzően - élve a helyi szabályokkal - lefiléz aztán fagyasztva, hűtőládában hazavisz. Ők az alkalmi lúzerekhez hasonlóan sporthorgászok, akik bottal és műcsalival, esetleg élő hallal vagy piócával támadnak a pompás álnépi szakkifejezéssel vederszájúnak is nevezett csúcsragadozókra. Az út nagyjából nyolc óra, amit a kővé dermedt filé vígan kibír. Ezek a kétkezi magánzók pár év alatt eljutnak odáig, hogy esetleg egy-két ismerős étteremnek is szállítanak, de alapvetően a halfogás élvezetéért csinálják az egészet.
Az a jóval szűkebb réteg, akik megszédülnek az egy jó hétvégén fejenként akár három-négyszáz kilót is elérő zsákmánytól (egyáltalán nem ritka a nyolcvan kiló feletti példány), és már életvitelszerűenjárnak a Póra, több informátor elbeszélése szerint három nagyobb halkereskedő köré csoportosul. Ők állítólag 40-40 kilométernyi folyószakasz zsákmányát irányítják Magyarország felé. Négy névtelen pecás is azt mesélte, hogy minden főnöknek van 3-4-5 olyan embere, akik rendszeres havi fizetést kapnak, ennek fejében folyamatosan horgászniuk kell. A kereskedők rajtuk kívül pár további független horgásztól rendszeresen átvesznek halat, illetve készségesen felvásárolják az alkalmi látogatók hazavinni már túl nagy méretű példányait .
Akad olyan kereskedő, aki csónakokat is kiad és szállást is szervez az érkezőknek, némelyikük pedig a helyi olasz halászoktól - akik korábban undorral dobták vissza a harcsát - is vásárol élő halat.
Piacszerzés feljelentéssel?
Az egyik magyar kereskedő környezete arra gyanakszik, hogy az olasz médiabotrány kirobbantója egy helyi halkereskedő lehetett, aki megnirigyelte az ott értéktelennek tartott húsban rejlő üzletet. Akadt több olyan Pó-veterán, aki a magyar érdekcsoportok közötti ellentétekre vezette vissza a mostani sajtókampányt. Egy jól értesült "magánimportőr" ezzel szemben arra gyanakszik, hogy az egyik magyar kereskedő arrébbköltözése miatt tört ki a botrány. A férfi és környezete ugyanis állítólag a szokott szektorától jóval feljebb kezdett el horgászni, felzaklatva az ilyen mennyiségű hal fogásához nem szokott ottani lakosságot.
Kilók , eurók, forintok
Nagyon nehéz felmérni, hogy számszerűen mekkora is ez a biznisz. Beszélgetőpartnereim az árakról nyilatkoztak a legkevésbé szívesen. A töredékes adatokból az rajzolódott ki, hogy a nagybani játékosok a saját fogás mellett kilónként egy-másfél-két euróért (250-500 forint) vásárolják fel az élő harcsa kilóját a helyi halászoktól és a beeső magyar pecásoktól. Korábban szinte kizárólag filét hoztak haza. A nagyok ma már hűtőkamiont is bevetnek. Az utóbbi időszakban jött divatba, hogy élő harcsát hoznak haza levegőztetős víztartállyal ellátott speciális teherkocsival, főleg a téli-kora tavaszi időszakban.
A tartálykocsiban állítólag 300-400 kilónyi élő harcsa fér el.
A hazai piacon informátoraim szerint 1500-1600 forintért passzolható el a filé kilója, az élőé meg 1000 körül. Eszerint egy fuvarral - ha saját fogásról van szó - 300-400 ezer forintot is meg tud keresni az ügyes kezű halbizniszmen. A filé sokkal gazdaságosabban csomagolható, így egy nagyobb személyautóban hűtőládákba pakolva több száz kiló is megutaztatható.
Megtippelni is nehéz, mennyi harcsát foghatnak évente a magyarok a Pón. Egy dörzsölt beszélgetőpartnerem állítása szerint március végén beszélt az egyik halkereskedő emberével, aki 2005-ben addig - saját bevallása szerint - 280 mázsa harcsát emelt ki a folyóból. Ez az adatközlőnk arra tippelt, hogy az idén 1000 mázsa, azaz 100 tonna felett foghattak a magyarok. Senki más nem vállalkozott ilyen tippelésre. Abban viszont meglepően egyetértettek a megkérdezettek, hogy a magyarországi éttermekben, sütödékben és piacokon kapható harcsa 60-80 százaléka innen származik.
Ebből a szempontból lehet pikáns a Corriere della Serában felvetett probléma, miszerint nem kizárt, hogy a pói halak húsa szennyezett. Egyelőre nem találtunk olyan forrást, aki bármi hiteleset tudott volna mondani az esetleges szennyezettségről.
Rablók vagy sportemberek?
Az egyik, az olaszok által is feszegetett kérdés, hogy a magyarok zsákmányának mekkora részét ejtették el szabályosan, bottal-horoggal, szájba akasztva és mekkora részét illegálisan halászva. A helyi sajtó a folyón garázdálkodó rablóbandaként festi le a magyarokat. Ezt minden interjúalanyom határozottan visszautasította, még azok is, akik a haleladás heves ellenzői és a fogásukat élve visszaengedik. Majdnem mindenki kiemelte, hogy a Pó alsó szakaszának jellemzői - aránylag nagy vízmélység, gyakori erős sodrás - miatt a folyamon elvileg is értelmetlen lenne hálózással próbálkozni.
Mindeközben szívósan tartja magát a szóbeszéd, hogy egyes magyarok azért "keményen hálóznak", illetve a téli-koratavaszi időszakban gereblyézéssel és csapóhorgozással színesítik a legális módszereket. Hiába kezelik ezt evidenciaként az arra járók, mi egyetlen olyan horgásszal sem tudtunk beszélni, aki csapóhorgon kívül más illegális szerszámot a saját szemével látott volna. Amikor tavaly a helyszínen jártam, én sem láttam bizonyítékot orvhalászatra.
A pletykák egyben azért megegyeztek: ha tényleg folyik illegális halászat, akkor az jelentős részben nem is magán a Pón, hanem a belőle kiágazó, keskenyebb öntözőcsatornákon zajlik. Mindezzel együtt a húshorgászatot élesen ellenző pecások is abszurd túlzásnak minősítették azokat az olasz állításokat, hogy a kérdéses folyószakaszok halállományának hetven százaléka kipusztult volna az orvhalászat miatt.
Forrás: Index.hu, Szily László, 2005.08.31.
