2017. feb 15.

Pitiáner praktikák: horogra akadtak a balatoni rapsicok

írta: blogmod
Pitiáner praktikák: horogra akadtak a balatoni rapsicok

Közel kétmillió forintnyi bírságot szabott ki a halgazdálkodási hatóság, a horgászrend ellen vétők pedig összesen 498 hónapnyi eltiltást kaptak.

Egyszerre öt bottal pecázott

– Július és november között 143 feljelentést tettek a halászati őreink a szabályszegések miatt – tájékoztatott Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője. Ez a szám – arányait tekintve – szinte pontosan megegyezik az első félévi adatokkal. Negyvenhárom engedély nélküli horgász bukott meg az ellenőrzéseken, tizenöten pedig nem váltottak területi jegyet az állami horgászjegy mellé. Sajnos nem lettek kevesebben azok sem, akik képtelenek leküzdeni mohóságukat és a megengedettnél több bottal akarnak nagyobb zsákmányt szerezni: 53 ilyen esetet regisztráltunk, s arra is volt példa, hogy valaki öt(!) bottal lógatott.

Három pecás akadt, aki a napi kvótánál több halat akart elvinni. – Még mindig nagyon sokan próbálnak trükközni; vagy úgy, hogy nem írják be a kifogott mennyiséget (23 esetre derült fény ebben az időszakban) vagy a fogási naplót próbálják kozmetikázni – hangsúlyozta Nagy Gábor. – Olykor halőreinket is ámulatba ejtik a pitiáner praktikák, a radírozott majd újraírt dokumentumok, pedig – az állami horgászjegy elengedhetetlen részét képező – fogási napló manipulálása okirat-hamisításnak számít.

312018_rapsic-fogas.jpg

A parton felejtették a botokat

Még mindig előfordul, hogy őrizetlenül hagyott felszereléseket találnak a vízparton, ezeket begyűjtik, a tulajdonos pedig a társaság telephelyén keresheti a készségeit, érdekes azonban, hogy csak kevesen jelentkeznek az elhagyott eszközökért.
– Az viszont pozitív, hogy öt hónap alatt egyetlen egyszer találkoztak halászati őreink olyan horgásszal, aki méreten aluli halat akart megtartani – hangsúlyozta a horgászati ágazatvezető. – Összességében elmondható, hogy míg a nyári hónapok sajátossága a területi jegy és az engedély nélküli horgászat, addig az őszi fogasos szezon jellemzője a napi fogható mennyiség és az éves kvóta kijátszása.
A 143 feljelentés nyomán eddig 114 határozat született és 1 millió 930 ezer forint bírságot szabott ki a halgazdálkodási hatóság. A horgászrend ellen vétők összesen 498 hónapnyi eltiltással rontják a statisztikát.

  1. január 2. 18:54 Sonline
Szólj hozzá

balaton háló lopás ponty süllő állatkínzás busa keszeg archiv rabsic orvhalászat rapsic haltolvaj orvhorgászat orvhorgász orvhalász halőr gereblyézés hármas horog hal rablás Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.