2015. feb 24.

Gyönyörű halak akadtak az orvhalászok hálójába

írta: blogmod
Gyönyörű halak akadtak az orvhalászok hálójába

Rapsicokat fogtak a rendőrök Tolnán. A két férfi autójában több zsáknyi mennyiségű pontyot, busát, csukát találtak az igazoltatás során.

247380_orv1.jpg

A Tolnai Rendőrőrs járőrei a város belterületén február 21-én, szombaton kora reggel, 6 óra 25 perckor állítottak meg egy autót, és igazoltatták a benne ülő két férfit. A jármű a város közelében lévő Lehőczi víz irányából érkezett. Az egyenruhások az intézkedés során az autóban több halászhálót, valamint nagy mennyiségű halat találtak. Az igazoltatottak elmondták, hogy a zsákmányt engedély nélkül halászták a Lehőczi vízen.

247381_orv2.jpg

A rendőrök a több zsák élő halat, valamint a hálókat lefoglalták, az 54 éves bogyiszlói L. J-t, valamint a 19 éves bajai B. B-t előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek. A rendőrök a halakat a terület tulajdonosának, egy helyi egyesületnek átadták - tájékoztatta szerkesztőségünket Huszti Gábor r. főhadnagy, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

2015. február 23. 10:40 TEOL

Forrás: www.teol.hu

Fotók: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Link: http://www.teol.hu/tolna/kek-hirek-bulvar/gyonyoru-halak-akadtak-az-orvhalaszok-halojaba-fotok-597758

Szólj hozzá

háló lopás ponty süllő csuka állatkínzás busa keszeg archiv rabsic orvhalászat rapsic haltolvaj orvhorgászat orvhorgász orvhalász halőr gereblyézés halászháló hármas horog hal rablás Lehőczi víz