2013. feb 26.

Több tízezres fogás Keszthelynél - Feljelentés orvhalászok ellen

írta: blogmod
Több tízezres fogás Keszthelynél - Feljelentés orvhalászok ellen

Keszthely – A napokban Keszthely térségében értek tetten két orvhalászt, amint a Balatonon „dolgoztak”. Feljelentést tettek ellenük.

 

A téli időszak még rövid nyugalmat sem ad a Balaton halállományának és a halászati őröknek, a hideg ellenére aktívak az orvhalászok. Havranek Mihály, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vagyonvédelmi és halőri vezetője arról tájékoztatott, hogy Gasparics József és Futó Endre hivatásos halászati őrök két orvhalászt értek tetten február elején Keszthelyen.

balaton_1.jpg

A halőrök napközben a keszthelyi a „Libás-strand” térségében vízre tett és benzinmotorral is felszerelt, a nádban elrejtett csónakot találtak, amiilyen időjárási viszonyok között nagy valószínűséggel orvhalászt jelent. A kis csapat már kora délután figyelő állásba helyezkedett. Délután hat óra körül a két orvhalász a vízre indult és fél tízkor már újra a strandon voltak, a zsákba csomagolt halakkal együtt. A csónakokat gondosan elrejtették a nádasban egyéb halászathoz használt felszereléseikkel. Amikor a zsákmánnyal kiléptek a partra, akkor csaptak le rájuk a halőrök.

H.J. és K.T. nem ismeretlenek az ellenőrök előtt, H. J. nem is oly régen szabadult a börtönből, ahová orvhalászat miatt került. A zsákmányuk két pontyból (12,2 kilogramm), két süllőből (3,75 kilogramm), öt balinból (7,45 kilogramm) és tizenkilenc keszegből (10,45 kilogramm) állt, a balatoni árjegyzék alapján 41 ezer forintnyi halat fogtak. Az általuk használt harminc méter hosszú, mintegy húsz kishallal csalizott készséget a halászati őrök felszedték. A fenékzsinórt kifejezetten a ragadozó halak fogására helyezik ki, nem titkoltan a Balaton kincsére, a fogasra halásztak vele.

Sajnos, az idén nem ez volt az első sikeres akciójuk, január utolsó hetében Balatonkenesén egy fenékzsinórral dolgozó társaságot is felfedtek. 

2013. február 11., 10:41 szerző: Tremmer Tamás

Forrás: http://zaol.hu/hirek/tobb-tizezres-fogas-keszthelynel-feljelentes-orvhalaszok-ellen-1519763

Szólj hozzá

balaton háló lopás ponty süllő busa keszeg balin archiv rabsic orvhalászat rapsic haltolvaj orvhorgászat orvhorgász orvhalász halőr gereblyézés hármas horog hal rablás