2008. dec 12.

Orvhalászokat füleltek le

írta: blogmod
Orvhalászokat füleltek le

Több bandát és egy magányosan ténykedő orvhalászt is lefüleltek az utóbbi egy hét alatt a Füzesabonyi Rendőrkapitányság munkatársai.....

A karácsonyi ünnepekhez szervesen kapcsolódik a halételek fogyasztása, nem véletlen tehát, hogy ilyenkor az orvhalászok tevékenysége is megélénkül. A hatóságok azonban felkészültek erre is: a rendőrség, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a halőrök összehangolt, fokozott közös ellenőrzésekkel igyekeznek elejét venni a bűncselekményeknek.

tiszato2.jpg

Mint azt dr. Pál Adrián őrnagytól, a Füzesabonyi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjétől a szoljon.hu megtudta, az utóbbi egy hét alatt több orvhalászt is lefüleltek Poroszlón, illetve Sarudon. Egyikük magányosan, míg a többiek háromfős csoportokban tevékenykedtek. Bár a lebukottak között helyiek és Borsod megyeiek is vannak, a módszer egységes volt: mindannyian nyakzóhálóval fogták ki a halakat a vízből. – Legutóbb éppen szerdán fogtunk el egy csoportot Poroszlón, a Tisza-híd közelében: 141 kilogramm mennyiségű, mintegy 120 ezer forint értékű halat próbáltak ellopni. A többi fogás mintegy 30 kilogrammos, 20-35 ezer forint közötti értékű tétel volt – mondta az őrnagy. 

Forrás: Magyar Nemzet Online
Link: http://www.mno.hu/portal/603019
Szólj hozzá

háló lopás ponty süllő állatkínzás busa keszeg poroszló tisza tó archiv rabsic sarud orvhalászat rapsic haltolvaj orvhorgászat orvhorgász orvhalász halőr gereblyézés nyakzóháló hal rablás